Megjelenítés naptárba
Események
-
-
Penta Essentia – Memento 1526 / Zene az öt géniusz földjéről
Szabadka Zeneiskola Štrosmajerova 3., Subotica, SerbiaKeresztury-Albert Zsolt zeneszerző kifejezetten a Mohácsi vész 500. évfordulójára komponálta egész estés színpadi zeneművét, amellyel a fél évszázada történt eseménynek kíván mementót állítani. A mű nem a konkrét harctéri eseményekre, hanem Mohácsra, mint a nemzet sorsának tragikus mérföldkövére reflektál egy szimbolikus történet kibontásával. A művet Hamvas Béla Öt géniusz című esszéje ihlette, amelyben az író a […]
INGYENES -
Kalotaszeg varázsa: a vízeséstől, a festett mennyezeten át Kós Károlyig
KiemeltKirándulásunk során Erdély szellemi és épített örökségét tárjuk fel egy időkapunk keresztül. Kalotaszeg és Torockó vidéke olyan eleven katedrális, ahol a 13. századi festett kazettás mennyezetek, az Árpád-kori templomalapok, egy római villa romjaira emelt szentély és Kós Károly művésztelepi álmai mind-mind egymásra rétegződnek. A menyasszonyi fátyol vízesés, a kétszer kelő nap Torockón, a Székelykő kihívása […]
87000Ft -
-
Penta Essentia – Memento 1526 / Zene az öt géniusz földjéről
Kapolcsi Szentháromság-templom Kossuth u. 64., Kapolcs, VeszprémKeresztury-Albert Zsolt zeneszerző kifejezetten a Mohácsi vész 500. évfordulójára komponálta egész estés színpadi zeneművét, amellyel a fél évszázada történt eseménynek kíván mementót állítani. A mű nem a konkrét harctéri eseményekre, hanem Mohácsra, mint a nemzet sorsának tragikus mérföldkövére reflektál egy szimbolikus történet kibontásával. A művet Hamvas Béla Öt géniusz című esszéje ihlette, amelyben az író a […]
INGYENES -
-
KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÜZENETE A FELSŐ-TISZA-VIDÉKÉN ÉS A SZILÁGYSÁGBAN
KiemeltA kirándulás a Kárpát-medence gazdag középkori egyházi örökségét mutatja be, kilenc református és két római katolikus műemléktemplomon keresztül. A szilágysági és nyírségi templomok különleges értékei a gótikus és román kori építészeti megoldások, a 14-18. századi freskók (Szent György és a sárkány, Szent László legendák), valamint a pataki mesterek által festett kazettás mennyezetek. Az épületek története […]
57000Ft -
Penta Essentia – Memento 1526 / Zene az öt géniusz földjéről
Kálmán Imre Művelődési Központ Fő tér 2., Siófok, Somogy, HungaryKeresztury-Albert Zsolt zeneszerző kifejezetten a Mohácsi vész 500. évfordulójára komponálta egész estés színpadi zeneművét, amellyel a fél évszázada történt eseménynek kíván mementót állítani. A mű nem a konkrét harctéri eseményekre, hanem Mohácsra, mint a nemzet sorsának tragikus mérföldkövére reflektál egy szimbolikus történet kibontásával. A művet Hamvas Béla Öt géniusz című esszéje ihlette, amelyben az író a […]
INGYENES -
ÁRPÁD-KORI KINCSEINK A NYUGATI HATÁRVIDÉKEN – A BATTHYÁNYIAK NYOMÁBAN
A kétnapos szakmai kirándulás központi témája a Batthyány család öröksége és az Árpád-kori templomépítészet a nyugati határvidéken. A program a magyar–osztrák–szlovén (Őrség-Őrvidék-Muravidék) határháromszög gazdag építészeti és kulturális emlékeit mutatja be. Az 1. nap középpontjában a Batthyány család öröksége áll: a Batthyány-Strattmann-kastély a család egykori rezidenciája, ahol boldog Batthyány-Strattmann László szemorvos élt és gyógyított. A kastély története a 15. századtól, a Vadászlak pedig […]
68000Ft -
-
KÖZÉPKORI TEMPLOMOK ÜZENETE A FELSŐ-TISZA-VIDÉKÉN ÉS A SZILÁGYSÁGBAN
A kirándulás a Kárpát-medence gazdag középkori egyházi örökségét mutatja be, kilenc református és két római katolikus műemléktemplomon keresztül. A szilágysági és nyírségi templomok különleges értékei a gótikus és román kori építészeti megoldások, a 14-18. századi freskók (Szent György és a sárkány, Szent László legendák), valamint a pataki mesterek által festett kazettás mennyezetek. Az épületek története […]
57000Ft